Zsigmond Tiborné dr.

Zsigmond Tiborné dr. – Géringerné Horváth Hajnalka – Tóthné Unghy Ilona: Zsigmond Tiborné dr. pedagógus életútja

 

Az ember életérzését választott és kapott munkahelye alapvetően meghatározza, hiszen aktív életünk legnagyobb részét a munkahelyen töltjük el. Egyáltalán nem mindegy, hogy szeretjük-e munkánkat, jól érezzük-e magunkat azon a munkahelyen. Nem tűnik olyan nehéznek és soknak a munka, ha jó légkörben és szeretve műveljük. S igaz ennek az ellentéte is: nem lehet boldog az életünk, ha egész idő alatt „nem szeretem munkát” végzünk, vagy rossz munkahelyi légkörben élünk.

 

Én azon szerencsés emberek közé tartozom, akinek mindkettőből kijutott: mindenféle pedagógusmunkában megtaláltam az örömömet, s mindig rendkívül jó légkör vett körült. Ebben igen nagy szerepe volt Zsigmond Tiborné dr. igazgatónőnek, akitől igen sokat tanulhattam szakmából, problémamegoldásból, emberségből egyaránt.

 

Nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy Géringerné Horváth Hajnalka tanítójelölt szakdolgozata témájaként Zsigmond Tiborné dr. igazgatónő életútját választotta. A kiadvány címe ezért is az ő szakdolgozatának címe. Annak méginkább megörültem, hogy sikerült rábeszélnem Zsigmond Tiborné dr. Váczi Irénkét pedagógiai írásainak összegyűjtésére, kiegészítésére, s elnyertem engedélyét a megjelentetésre is.

 

Így ez a kiadvány Zsigmond Tiborné dr. igazgatónő, a mi szeretett Irénkénk életútjáról szól több aspektusból is:

–          ahogyan ő megélte és megírta,

–          ahogyan egy hajdani diák – későbbi kolléga azt összegzi

–          s ahogyan egy hajdani kolléga a jövő számára azt közreadja.

 

Tartalomjegyzékéből:

  • Családi háttér, gyermekkor és ifjúkor; Iskolái; A pályakezdés nehézségei
  • Pedagógusi pályafutása, egyéniségének alakulása
  • Tolnai évek, pedagógiai írásai
  • Vezetői munkássága Simontornyán, pedagógiai írásai
  • Tudományos tevékenysége
  • Tanári tapasztalatai
  • Eredményei, elismerései
  • Nyugdíjas évek; Visszaemlékezések

 

A 200 oldalas és 245 képet tartalmazó kiadvány 1500.- Ft-ért megvásárolható a Helytörténet Házában.

Zsigmond Tiborné dr – 1 fejezet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.