Fried család története

Tóthné Unghy Ilona: Simontornya Társadalmi, gazdasági és kulturális életét meghatározó Fried család története

 

 

Iskolatörténeti kutatásaim során tűnt fel, hogy a Fried család, ill. a Fried Bernát és Fiai Bőrgyár Rt. nem csak a katolikus, hanem a református elemi népiskolát is támogatta. Az előzőt természetesnek véltem, hiszen odajártak a család gyermekei is, miután 1912-ben gyermekhiány miatt (összesen 4 fő maradt) bezárt az egyébként színvonalasnak tartott zsidó iskola. A református népiskolának adott igen jelentős támogatás miatt alaposabban utánanéztem a család kulturális és szociális tevékenységének. Ez az a terület, amiről a későbbiek folyamán igyekeztek minél kevesebbet beszélni, mert nem állt összhangban a „kizsákmányoló tőkés” megrajzolt képével. Bár a visszaemlékezők mindig szeretettel és tisztelettel beszéltek a családról, a hivatalos ismertetések mindig tettek egy-egy negatív kitérőt, utaltak arra, hogy a tőkés csak a „népnyúzásból” tudott meggazdagodni. Ezt a képet szeretném végérvényesen megváltoztatni levéltári forrásokkal, képanyaggal, visszaemlékezésekkel alátámasztott dolgozatommal. Kutatásaimmal szeretném bizonyítani, hogy a Fried családnak (mint „bőrös” dinasztiának) nemcsak érintőleges, hanem meghatározó szerepe volt Simontornya gazdasági, kulturális és társadalmi felemelkedésében. Az 1780-ban Morvaországból betelepülő Fried Salamon és utódai máig ható tevékenységet, a bőrgyártást honosították meg Simontornyán. (Mára sajnos az a kedvező hatás elmúlt, mert amit ők 1780-1948 között megteremtettek, azt a későbbi korszak „sikeresen” lerombolta, s 2000-ben a gyárat felszámolták.)

 

A simontornyai Fried családról és a bőrgyártásról

 

Simontornya a Fried családnak köszönhette több mint 200 éves bőriparát.

 

A Morvaországból származó Fried Salamon tímármestert Gróf Styrum Károly hívta és telepítette le a mezővárosban. Az új iparos 1780-tól az uradalom tulajdonában lévő volt vármegyeház raktárhelyiségeit használhatta műhelyként, s cserében vállalta az elhullott állatok bőrének kikészítését. Ez az egyezség mindkét félnek megfelelt, így Fried Salamon Simontornyán maradt, s tímárműhelye képezte a későbbi bőrgyár csíráit. Ellátta a helybéli és a környékbeli csizmadiákat bőrrel. Erről ill. a bőrkereskedés nehézségeiről szól a vármegyei Protocollum 1823-as bejegyzése, ami szerint kiállíttatott egy adóslevél “Stefaits István Pincehelyi Csizmadia mesternek 130 frul mellyekkel Fried Salamonnak tartozik…”

 

Egyik fia, Bernát még nagyobb energiával fejlesztette a céget, s a dualizmus idejére ismertté tette tevékenységét nemcsak a környéken, hanem Tolna vármegye határain túl is. A Sió szabályozása folytán peres ügybe keveredett az uradalommal, de az 1839. évi törvényszéki határozat kedvező ítéletet hozott számára a vízhasználat ügyében. “Perczel Móritz főszolgabíró úrnak meglévén … hagyva, hogy Fried Bernát Simontornyai timár ellen az uriszéken hozott itélet végrehajtását felfüggesztvén, a’ folyamodó részére kiadott Nádori parancsban megrendelt visszafoglalást törvényszerüleg eszközölje, e’béli eljárásáról pedig jelentést tegyen …” Ő vásárolta meg 1855-ben (a Sió jobb partján) a későbbi gyártelep helyét. Két fia, Móric és Vilmos segítette őt munkájában, de már 5-6 rendes tímársegédet is alkalmazott. Fennmaradt, hogy igen közkedvelt ember volt, segítette a csizmadiákat, atyai viszonyt alakított ki munkásaival. “Nagy is volt a népszerűsége az egész vidéken, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy a simontornyai erdőben hosszú időn át tanyázó szegénylegények, akik a vásározó kereskedőket gyakran megtámadták, Fried Bernátot sohasem bántották.”

 

Fried Vilmos vette át apja örökét, folytatta a bőrgyártást, beállíttatta üzemébe az első gőzgépet, s ezzel megteremtette a modern bőrgyártás alapjait Simontornyán. Az 1883-as alispáni jelentés az Országos Statisztikai Hivatalnak a megye területén 8 személynél többet foglalkoztató iparvállalatokról szólt, köztük a “Fried Bernát és Fiai” cégről.

 

Fiaira, Imrére és Pálra várt az a feladat, hogy ne csak a környékben, ne csak az országban, hanem Európában, sőt azon túl is keresetté tegyék a bőrgyár termékeit. Új, tökéletesített kémiai eljárásokat, ill. a villamos energiát bevezetve és a Singer Dezső vezette bőrnagykereskedő céggel fuzionálva betörtek a világpiacra. A gyár 150. évfordulóját (1930-ban) már tőkeerősen ünnepelhették Fried Bern. és Fiai Bőripari és Kereskedelmi Rt. néven. A gyár ekkor élte fénykorát, ekkor építették fel a település azóta is működő kultúrházát, hogy biztosítsák munkásaik számára a művelődési lehetőséget.

 

A Fried család tagjai mindig érzékenyen reagáltak mind a kulturális, mind a szociális problémákra. Az iskolatörténeti, egyháztörténeti források között sok olyan irat található, amely bizonyítja rendszeres támogatásukat. Hol a katolikus, hol a református iskolát, hol mindkettőt megajándékozták egy kis pénzzel, hogy így segítsenek a szegény sorsú tanulóknak, vagy ebből oldják meg az intézmények fűtési, világítási problémáikat. Ők építtették fel Simontornya első gyermekmegőrző bölcsődéjét (napközi otthonát) és a munkáslakóház-telepet is. Létrehozták 1922-ben a Simontornyai Bőrgyári Torna Clubot, az SBTC-t. Működtettek fúvószenekart is, mely hivatásos karnagy vezetése alatt állt, s elmaradhatatlan szereplője volt az ünnepélyeknek. A gyár vezetősége mindig figyelemmel kísérte munkásai szociális helyzetét. A városban legendák keringtek Pál úr nagylelkűségéről, szigorúan odafigyelő gondoskodásáról.

 

A II. világháborút megelőző időszaktól utódai, Fried György és Fried László voltak a bőrgyár tulajdonosai egészen az 1948-as államosításig. Akkor veszítette el a család 168 éves munkájának gyümölcsét. Külföldön folytatták életüket, távol mind a simontornyai bőrgyártástól, mind szeretett otthonuktól. Velük halt ki 1998-ban (Mexikóban ill. Kanadában) a Fried család “bőrös” ága.

 

1999. június 28-án a Magyarországon maradt és plébánosként működő Fried Vilmos hunyt el. Végrendelete szerint a simontornyai temetőben helyezték örök nyugalomra szülei mellé.

 

Az élet válasza, vagy a sors iróniája, de hamarosan a Simontornyai Bőrgyár is becsukta kapuit, mintha a kitett gyászlobogók saját elhalását is jelezték volna.

 

 

A könyv tartalomjegyzékéből:

 

• Fried Salamon
  • A reformkor összeírásai és az 1848-as összeírás
• Fried Bernát és Eisenschitz Erzsébet
• A Fried család harmadik generációja: Fried Mór sorsa, Fried Vilmos, a bőrgyártás mestere
  • Fried Vilmos és Kaufer Hermina családja
• A Fried család negyedik generációja
  • Fried Pál és Fried Imre gazdaságpolitikája
  • Az iparvágány
  • Gazdasági válság helyett gazdasági fellendülés
  • A bőrgyár meghatározó szerepe az iskolai anyakönyvek tükrében
  • Fried Pál és Fried Imre kulturális és szociális tevékenysége
  • A Fried testvérek az iskolaszéki, ill. egyházközségi jegyzőkönyvek tükrében
  • Fried Pál személyisége
  • Fried Imre és családja
• Változások a politikában
• A Fried család ötödik generációja
  • Fried Imre családja
    • Fried Istvánné Bodrogi Éva
  • Fried Pál utódai
    • Fried Mária és dr. Paul Benő Andor
    • Fried György és Kőnig Stefánia
    • Fried László és Bajor Vilma Mária
    • Fried Vilmos
  • A Fried emlékkiállítás

 

A könyv a Kanadába emigrált Fried György legidősebb leánya, Mary-Ann Kim Filotás Fried Mariann ajánlásával jelent meg, s Tolna megyei honismereti pályázaton 2. helyezést ért el.

 

A könyv első és második kiadása elfogyott, harmadik javított és bővített kiadása kapható.

 

Az A/5 nagyságú 308 oldalas 387 képet tartalmazó kiadvány 1500.- Ft-ért megvásárolható  a Helytörténet Házában.

8. fejezet letölthető innen

Képek