Képek – Hőgyésztől Auschwitzig

A gettónak kijelölt épületei sötét színűek

A hőgyészi zsinagóga belseje 1944-ben és 60 év múlva, 2004-ben

 

A hőgyészi zsinagóga épülete, ahol a legszegényebbek kaptak szállást

 

A templom belseje 2004-ben. Az épület az utolsó óráit éli.

 

Váradi Istvánné Einhorn Ágnes túlélő 60 év múltán végigjárta a templomot. 15 évesen szenvedte el a gettó és Auschwitz borzalmait

 

A Ranschburg-ház és a Kalaznói utca, a gettó utcája

 

Ez a ház még láthatta az Auschwitzba elhurcolt gettó lakóit

 

A hőgyészi gettó névsora (részlet)

A birkenaui haláltábor őrtornya és bejárata. A jobbra kitérő sínpár a magyar rámpához vezetett.

 

A magyar rámpán

 

A latrina és az egyik berobbantott krematórium épülete

Képek – Sugár család

A Sugár család története képeken

(Spitzer) Sugár Fülöp 1910-ben. A kép Budapesten készült

 

Sugár György 1926 májusában Görbőn (Pincehelyen) a nagy templommal átellenben

 

Sugár Fülöp sírja a budapesti Kozma utcai temetőben

 

Sugár Fülöpné 1944. június 8-án a hõgyészi gettóból (a Rosenberg házból) írt Zircen állomásozó fiának, Sugár Györgynek. Címe: 112-es Vasútépítő (V.É.P.) munkaszázad volt, mely Mohácson alakult, s a levél írásakor Zircen teljesített szolgálatot.

 

A képen Sugár Vilmos látható a varró leányok társaságában.

Sugár Vilmos, mint az őrizetbe vett tárgyak tulajdonosának aláírása a hőgyészi gettóban

 

Sugár Hoffenreich Zsuzsanna igazolványképe az 1970-es évek elején

 

Sugár Hoffenreich Zsuzsanna 1991-ben 62 évesen. A kép másik szélén Theresa sógornője, Sugár György felesége látható, akit Gyuri bácsi mindig az “áldott lélek” jelzős szerkezettel jellemez.

 

Sugár Hoffenreich Zsuzsanna síremléke Kirját-Bialikban. Sírfelirata: Zsuzsanna Hoffenreich. Leánya Fülöpnek. Élt 70 évet 340 napot. Kegyelettel: Szerető fia, menye, unokái.

 

Sugár György nem maradt Simontornyán, frissek és fájóak voltak ahhoz a sebek. Felment Budapestre, ott megszerezte az órás mesterlevelet 1948. február 13-i dátummal.

 

Izraelbe ment, ahol a kép tanúsága szerint az izraeli légierő közlegényeként élt. A kép jobb szélén Sugár György az izraeli légierő közlegényeként.

 

Sugár György 1952-ben

 

Sugár György 1998. március 15-én szavalt a brazíliai (Rio de Janeiroban élő) magyaroknak. Kokárdáját elküldte emlékkiállításunk részére

 

Sugár György 2000-ben öreg sakkozó barátaival és az utánpótlással

 

2003. július 6-án, a város képviselő asszonya által átnyújtott emlékplakett átvételekor

Sugár György és Theresa asszony, valamint a család barátja Vicente

 

Sugár György és felesége Marció fiukkal és menyükkel

Képek – Rothauser család

Képek a Rothauser család életéből

A Rothauser családfa

 

A fiatal Herczog Betti és az I. világháborús katona – Rothauser Lajos arcképe

 

Eredeti petróleumjegy, amely a Rothauser boltban volt beváltható

 

A Rothauser üzlet és a tulajdonosok: Rothauser Lajos és fiai, minden bizonnyal Gábor és Endre

 

Rothauser Lajos feleségével Herczog Etelkával és fiával, Gáborral az1930-as években

 

Rothauser Lajos és fiai: Endre, Gyula és Gábor —— Rothauser Lajos aláírása 1944-ben

 

Csillag Klára és Rothauser Gyula 1943. július 16-án, két nappal az esküvőjük után Simontornyán

 

Rothauser Endre

 

Csillag Klára édesanyja, Csillag Jenőné Hofman Aranka fiatal kori képe. Őt is Auschwitzban pusztították el 1944-ben

 

Az óvodás Rothauser Gábor 1952 tájékán

 

Rothauser Gábor 1955. május 27-én 1. osztályos iskolásként (második sorban jobbról a 6. visszahúzódó kisdiák) A tanítónõ Ugrai Cecília volt, aki 1956-ban szintén nyugatra menekült. Balról az 5. Vámi István látható, aki ma a simontornyai Vak Bottyán Általános és Szakképzõ Iskola, Gimnázium igazgatója.

 

Rothauser Gyula és felesége személyigazolványa, amelyek érvényessége 1959. november 10-ig szólt, Gábor fiuk Őrzi a mai napig

 

Örömszülőként 1978-ban, Gábor fiuk esküvőjén

Képek – Klein család

Képek a Klein család életéből

Klein Jakab és felesége, Schönburg Debora

 

Klein Jakab testvére, Klein Sarolta

 

Schõn család egy része Csehszlovákiában

 

Schõn Móric testvére, Schõn Ignác rabbiként az Egyesült Államokban

 

Schõn Mariska férjhez ment. Ikergyermekeik még a II. világháború előtt vízbe fulladtak. A család többi tagja a holokauszt áldozatává vált.

 

Schõn Mór és Klein Frida gyermekei: Regina, Kati, Ábel, Bella és Jolán Csehszlovákiában 1921 táján

 

Schõn Regina az 1930-as évek elején

Amsel Jolán (Yolanda Amsel) és Amsel Simon (Samy Amsel)

 

Az Amerikába kivándorolt Klein Frida és Amsel Ignác gyermekei az 1970-es évek elején: Lili (Karolin), Frida, Sammy (Simon) Jolán és Gloria

 

Klein Jakab utódai: Amsel Jolán unoka és Hannah Listokin ükunoka az ezredfordulón

 

Az emlékkönyv alapján Klein Jakab minden gyermeke és unokája édes rokonként szerette Irénkét

 

A kút mögött a zsidó templom körvonala látható. Az egyik visszaemlékező elmondta, hogy volt valami kis tornya is. Ez jól kivehetõ a képen, de sajnos nem maradt fenn róla más, értékelhetőbb fotó. A templom helyén ma kert található.

 

Az idõs kántor úr és felesége az 1940-es évek elején

 

Simontornyán, az imaház előtti padon. Talán az utolsó Simontornyán készült kép, ahol Klein Jakab kántor úr és Simontornyán élt utódai láthatók.

 

A hőgyészi gettó névsorában

 

Klein Jakab levele a hőgyészi gettóból:

 

Az őrizetbe vett tárgyak jegyzéke (részlet)

Schõn Regina gyermekeivel kb. 1949-50-ben Simontornyán, a Szív utca 11. számú ház előtt

 

Az egyik dédunoka, a 65 éves Jakus N. Sarolta philadelphiai otthonában

 

Klein Jakab kántor és családja valamint a holokauszt áldozatainak emlékére Jakus N. Sarolta táblát állíttatott a simontornyai zsidó temető kapujához

Képek – Gottlieb család

Gottlieb Sándor iparigazolványa

Felirata: Gottlieb Sándor fűszer és festékáru kereskedése. Vas-, só-, liszt-, és sör nagybani raktára. Simontornya. A zacskót Budapesten állították elő Szántó Lajos papíráru gyárában

Gottlieb Sándor bevásárló könyvecskét vezetett be rendszeres vásárlói számára. A bejegyzett vásárlások alapján hó végén történtek az elszámolások, amit minden egyes esetben korrektül elvégeztek

Gottlieb Sándorné Friedmann Júlia portréja

Gottlieb Sándorné Friedmann Júlia aláírása

 

A Gottlieb Sándor és Fiai üzlet a Fõ úton, a római katolikus templom mellett az 1930-as években

A Gottlieb kereskedés helyén az 1970-es évek végéig pékség működött. Az épület előtt jól látható a benzinkút.

A Gottlieb vegyeskereskedés helyén ma a Római Katolikus Plébániai Hivatal épülete látható

Gottlieb Sándor családi háza a római katolikus templom mögött az 1920-1930-as években kiadott képeslapokon

A Gottlieb-ház 1964-ben

Gottlieb Sándor 1924. február 2-án hunyt el, sírja közvetlenül a temetõ bejárata mellett baloldalon található.

(Gottlieb) Györe Pál

Gottlieb Imre százados

A Gottlieb család: Gottlieb Imre és családja: Gottlieb Endre, Gottlieb Imréné Sessler Margit, Gottlieb Anna, Gottlieb Imre és Gottlieb Márta

Gottlieb Imre aláírása a hõgyészi gettó jegyzékén

Gottlieb Anna Anne Elsass, Márta és Endre Budapesten a Széchenyi-hegyen 1964-ben

Képek – Emlékezés-töredékek I.

Képek a Szabó, Somogyi, Kiss, Kassai és Arany családok életéből

Felső sor balról: 1. Juhász István 5. id. Perger Imre 6. Sághy Imre. Középső sor: 1. Csősz József 2. Holik László 4. Vinczellér János, az énekes 8. Szántó György. Ülnek: 1. Szántóné Barocsai Irénke 2. Gallay Ilona 3. Somogyi Ilona 5. Szabó Lajos kosaras 6. Gallay ? 7. Sághy Erzsébet 8. Szálka Juliska. Egy helyi amatőr színdarab, talán a Mária főhadnagy előadásán.

 

Kiss László és Takács Mária esküvője 1933. A párok balról jobbra: Baráth Ilona (Bongor Istvánné)-Takács Ferenc (pék), Sághy Erzsébet (Keresztes Lajosné)-Keresztes Pál, Bongor Jolán és első férje, Kiss György. Az ifjú párt követően Gallay Teréz (Szing Jánosné)-Dömötör László, Keresztes Katalin Kocsmár Illésné)-Jobbágy Gyula. A gyermekek: Budai Erzsébet (Ünnep Jánosné), Takács József és Kovács Erzsébet (Sebestyén Jánosné). A felsoroltak közül a két utóbbi gyermekrésztvevő, Gallai Ilona és Bongorné Baráth Ilona van már csak közöttünk.

Kiss Magdi elsőáldozói képe 1942-ben

 

Kassai Katalin-Hilda Orsolya-rendi nővér

1993. augusztus 28. közgazdasági technikumi érettségi 25. éves találkozója. Legfelső sor balról: Horváth Béla, Kovács István, Szelesné Szentgyörgyi Éva, Vida László, Vinczellér László, Cserháti Gábor. Középső sor: Farkas Ferenc, Fáncsik Irén, Bujtás Gyuláné Margit, Körtés Istvánné Nagy Panni, Boros László, Szamonek Éva, Tinódy Sándor és Péti Imre. Alsó sor – tanárok: Prónay Gyula, Kassai Hilda néni, H. Halas Kálmánné Joli néni, Zsigmond Tiborné Irénke és Horváth Kálmán

Szabó Lászlóné Balázsik Katica néni élete utolsó éveiben lányával, Irmával

 

Balról Szabó Erzsébet (Arany Miklósné), Szabó Julianna (Kassai Istvánné) és jobbszélen áll Barocsai (Csősz) Erzsike

 

Szabó István fafaragó művész feleségével Molnár Terézzel és Erzsikével, nagyobbik lányukkal, aki később Arany Lászlóné lett.

 

Képek – Dr. Kiss István élete és munkássága

Dr. Kiss István fiatalon

Dr. Kiss Istvánné Hohf Mária fiatalon

 

Dr. Kiss István megfestett portréja

 

Dr. Kiss István és felesége 1912-ben

Dr. Kiss István műve

Dr Kiss István 1929-ben

Dr. Kiss István síremléke (meghalt: 1954)

Emléktábla dr. Kiss István hajdani házának falán

Ma az utca dr. Kiss István nevét viseli.

Az emléktábla avatására halálának 50. évfordulóján Szent István napján került sor.

Képek – Fried család története

A szabadidő szervezet lapjának címoldala

A művelődési ház utcai homlokzata

A kultúrház udvari homlokzata

Művelődési ház – előadóterem és mozi

 

A kultúrház bejárati folyosója, falán az emléktábla

A ma is látható emléktáblán az alábbiak olvashatók:

“Bőrgyári Kultúrház
emeltetett
A Fried-Bőrgyár alapítói
néhai
Fried Salamon és Fried Bernát
emlékére, a gyár fennállásának
150.-ik évében.
A vállalat vezetősége
Fried Pál, Fried Imre,
Singer Dezsõ
igazgatók elhatározásából,
hogy a gyár alkalmazottainak
szellemi művelődését és nemes
szórakozását szolgálja.
Rendeltetésének átadatott
1930. év december havában
Tervezte Vágó Pál építész.”

 

A könyvtár épülete

A Fried Pál Napközi Otthon utcai homlokzata

A napközi otthon udvari homlokzata

Elkülönítő – betegszoba

Pihenés közben

Étkezés a gyermekotthonban

A nagyobbacskák

Új tisztviselői lakás Villa 3 néven

 

Munkáslakások

Orvosra várva

Orvosi rendelő

Tisztviselői étkező

 

Munkásétkező

 

A munkásjóléti épület homlokzati látképe

 

Verseny közben

BSZK RT sporttelep Budapest – GYOSZ felvonulás

A bőrgyári fúvószenekar Bocskai ruhában 1942. július 16-17-én a simontornyai futballisták, ökölvívók, kajakozók és teniszezők

 

Bőrgyár

Képek – Simontornya képekben és az ezredfordulón II.

A Sió-csatorna kotrása

Vágó Viktor mérnök úr munka közben

Fürdőzők (Bereczk főjegyző gyermekei és a Glatz testvérek) a Sióban 1917-ben

A Sió hídja (háttérben a bőrüzem) 1900 körül

A Sió hídja az 1930-as években

A Sió. Háttérben a községháza és a templom

A Sió és partja az ezredfordulón

Árvíz a Sión 1940. március 18-án

Vasúti híd a Sión az 1950-es években

A vasúti híd cseréje az ezredfordulón

 

 

Képek – Simontornya képekben és az ezredfordulón I.

Simontornya vára a 16-17. században

Simontornya vára a 18. századi sokkal valóságosabbnak tűnő ábrázoláson

Simontornya vára a 19 században

Simontornya vára a 20. század elején

A vár látképe az 1940-es években

A vár látképe az 1950-es évek elején, amikor is beszakadt a teteje

Vár manzárdtetős változata, tetején hangszóróval

Vár az 1975-ös felújítás után