Kedves Böngésző!
Nehéz feladatot vállaltam a beköszöntő írásával, mert dióhéjban nagyon nehéz olyan nagy történelmi múltú várost bemutatni, mint Simontornya. Mégis megpróbálom a legfontosabbakat összefoglalni.
A római kori Fortiana környékén a honfoglalás után három falucska keletkezett Menyőd, Sziget és Börd néven. E három településből alakult ki Simontornya, miután Simon alországbíró IV. Béla engedélyével vártornyot építtetett az l270-73-as években. Simon halálától a török időkig több főúri család kezén is átment a birtok. Közülük a legnevezetesebbek a Lackfiak, akik vásártartási jogot (ebből következően mezővárosi rangot) szereztek I. Lajos királytól, és ezzel elindították a települést a fejlődés útján.
A vár birtokosa 1500 körül Gergelylaki (Gergellaki) Buzlay Mózes országbíró volt. Az ő nevéhez fűződik a vár reneszánsz stílusú átalakítása, s ezzel Magyarország egyik legjelentősebb reneszánsz várkastélyává tette.
A török várható előnyomulási vonalán Simontornya fontos szerepet kaphatott volna. Sajnos a mohácsi veszedelem után a Duna menti várakat védtelenül hagyták, így Simontornya jóformán kardcsapás nélkül jutott az ellenség kezére. 1543-tól az 1686-os visszafoglalásig török szandzsákság székhelyeként működött. Később a vár jelentős “kurucfészeknek” számított. Bottyán János itt aratott győzelmet Heister labanc generális seregei fölött 1705. november 11-én, 2005-ben 300 éve. A hagyomány szerint ez volt a legkedvesebb vára.
Simontornyát I. Lipót királytól Styrum-Lymburg Miksa Vilmos, udvarhű gróf kapta meg. Közbenjárására a vár elkerülte a tervbe vett lebontást, igazi pusztulása azonban mégis ekkor kezdődött el, mert épületét hamarosan magtárnak használták. Ezután közel 100 évig a német ajkú, de gyorsan elmagyarosodó család birtokolta a vidéket. Az ő idejükben volt néhány évtizedig (1727-1778) között Simontornya a vármegye székhelye is.
Ők engedték letelepedni Simontornyán azt a Fried Salamon tímárt, akinek munkája nyomán a település a bőripar irányában fejlődött tovább. Az öt generáción átívelő kitartó munka és a felhalmozódott tudás világhírűvé tette a simontornyai bőrt. Ezzel párhuzamosan alakult ki és erősödött meg a polgári életforma annak ellenére, hogy mezőváros helyett már csak nagyközségként jegyezték településünket.
A civil szervezetek sokasága, több nagyszerű polgár tevékenysége és egy remek krónikaíró, Dr. Kiss István munkássága jellemezte ezt az időszakot.
Simontornya városi rangját 1995-ben kapta vissza. Kár, hogy nem sokkal később elkezdődött a nagy múltú Simontornyai Bőrgyár felszámolása.
A város fejlődése, ha vargabetűs is, jól látható. Lakói mindig igyekeztek a legtöbbet tenni érte, ha ezt nem is koronázta minduntalan siker. A mai polgároknak sem könnyebb, mint elődeiknek volt. Nemcsak azért, mert a megye legtávolabbi szélén élünk, hanem azért is, mert a közért tenni a mai rendkívül anyagias, az igazi értékeket elhessegető világunkban egyre nehezebb.
Az alapítvány tevékenységét a közösségért tevő értéknek tekintem. Történelemtanári szemmel különösen, mert hírt ad a jövő számára. Nemigen tudtam volna leírni a fenti, múltról szóló ismereteket, ha időről időre nem tekintette volna valaki szívügyének az események lejegyzését. Köszönettel tartozunk tehát azért, ha bárki idejét, erejét adja a múlt bármilyen értékének megmentésére, s ezzel segíti az alapítvány értékmentő munkáját.
Szeretettel és barátsággal ajánlom a Kedves Böngészőknek a Simontornya Múltjáért Alapítvány honlapját.
Tóthné Unghy Ilona tanár,
a Simontornya Múltjáért Alapítvány elnöke